A feladat az volt, hogy egy kutyusimádó (ezzel nem volt nehéz azonosulni), általános iskolás kisfiú szobáját gondoljam újra.
Az emberek általában ha gyerekszobáról van szó, 3 színben gondolkodnak: lány – rózsaszín, fiú – kék, mindkettő – zöld. Én viszont szeretek picit eltérni a standard dolgoktól, így egy vagány fekete-fehér szobát álmodtam meg.
Ezen kívül még két dolog motivált a színválasztásnál: a gyerekeknek általában nagyon sok játékuk van. Rengeteg. Kismillió. Ezek általában mind színesek. Iszonyat színesek. Ezt a színkavalkádot letompítandó a semleges, visszafogott színek már rögtön barátságosabbak, nem? A harmadik ok pedig, hogy kettőt pislogunk és a kis aprólékokból pikk-pakk serdülő ifjúság lesz, nem biztos, hogy a minden színben pompázó, traktoros tapéta sokáig kedvenc marad. És nem biztos, hogy szeretnénk 2 évente festetni, tapétáztatni…
A két fehér, egy fekete-fehér csíkos fal mellett a negyedik fekete, de nem akármilyen fekete, hanem táblafestékkel megbolondított. Így a gyerkőc szabadon garázdálkodhat a falon, telerajzolhatja, letörölheti stb. (Én személy szerint ölni tudtam volna egy ilyenért kiskoromban). Nem utolsó sorban pedig a szülők nem kapnak infarktust, hogy a gyerek már megint a falat használta festővászonnak.
Ami a dekorációt illeti, másik nagy kedvenc a bunki sátor. Ti is bunkert építettetek az asztal alatt, két szekrény között, fürdőkádban zuhanyfüggönnyel és társai, vagy ez csak nekem volt kattanásom gyerekként?
A régi iskolapadot idéző íróasztal pedig egy örök darab. Méretben azt mondja a szobába belépőnek, ‘nem vagyok már kis szaros, de azért még nagyfiú sem’. Ha nagyobb lesz és kinövi, a helyére simán berakható egy normál méretű íróasztal.
A képek pedig illenek az összhatásba, aranyosak, jópofák, mégsem túl gyerekesek, viszont izgalmasabbak mintha sima fotók vagy poszterek lennének kétoldali ragasztóval felapplikálva. Kutyusos fotókkal meg majd úgyis telerakja a kis krapek.
A képeket a referenciáknál is meglesheted!