Jóból még jobbat – 10. rész: Városi oázis egy kis lakásban

Az újonnan becsatlakozóknak egy rövid összefoglaló: a lakásunk tavalyi Otthon és Kert magazin címlapra kerülése ihletett meg, hogy részletesen is beszámoljak a tervezésérő, a koncepciótól kezdve a kivitelezésen át. (Ha kíváncsi vagy, az előző bejegyzéseket a BLOG-on tudod visszaolvasni azonos cím alatt). Kivitelezés alatt pedig értsd: a rengeteg dolgot mi magunk csináltuk költséghatékonyság címszóval és csak úgy, hobbiból. Ez a továbbiakban sem változott, egy jó kis DIY projektre mindig kaphatóak vagyunk! Ebben a részben arról mesélek, hogyan lett egy egyetemista fiú szobájából a mi kis városi oázisunk, minimális költségből!

Itt mindig olyan érzésem van, mintha valami egzotikus helyen lennék

Miből lesz a cserebogár, avagy így készült a fali faburkolat

Az amerikai konyhás nappalinál nagyjából egyszerű volt a szín- és stílusválasztás egyrészt, mert a konyha kisebb átalakításáról elég hamar, elég határozott elképzelés alakult ki bennem, másrészt volt egy „gombom” (a nappaliba került szerelem szőnyeg), amihez a „kabátot” igazítottam.

A hálónál viszont elsőre csak annyi volt biztos, hogy világos szürke falakat szeretnék, viszont itt már nem kékkel párosítva. Hamarosan jött egy olyan vízióm, miszerint az ágy mögötti falrészre valamilyen textúra, lehetőleg fa kerüljön. Az ágytámla „meghosszabbításaként” egy kicsit rusztikusabb fa burkolat, mintha kb hajópadló folytatódna a falon. Így a lakás egységes stílusú marad, de nem ugyanazok az elemek, színek ismétlődnek.

A dekorációban is a dzsungel hatásra gyúrtam

Ezután valahogy magától értetődő volt, hogy kétoldalt a kimaradt sávba tapéta fog kerülni, valami nagyon ütős. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

A pároméknál fellelhető faagyagot az asztalos “kezelésbe vette”, vagyis az igényeink alapján vékony lapokra vágta, hogy a ragasztó majd tutira elbírja. Egyelőre nem festettük le, mert úgy voltam vele, hogy amíg nincs meg fixen a tapéta, addig felesleges. Plusz a tapéta színvilágához akartam igazítani, nem pedig fordítva. Bár a parketta szürkés és kicsit mintás, de szerintem végül sikerült eltalálni azt az árnyalatot, ami mindhez passzol: nem üt el a parkettától, viszont a világos szürke falból jobban kiugrik.

A fa falburkolat lefestve, felhelyezésre készen

A felhelyezés már csak festés, tapétázás után jött, és volt több verzió is, de végül maradt az egyszerűbb, csúsztatott, vízszintes felrakás, mert úgy gondoltam, hogy az intenzív tapéta és a spécibb alakzatban felhelyezett burkolat együtt már sok lenne. Mivel hála az égnek tényleg vékony falapokról beszélünk, így elég volt egy bikásabb rakasztóval felrakosgatni. Egyelőre még egy se esett a fejünkre alvás közben, szóval ez már fél siker!

És mivel az ördög a részletekben rejlik, az ablakpárkány és a kis polcok is ugyanilyen fából, ugyanilyen színben készültek. Amúgy a párkányt azért kellett cserélni, mert az eredetileg itt álló íróasztal kb egybe volt építve a párkánnyal, így az asztal kidobásakor ment vele a párkány is. Hát ez van.

Felhelyezéskor a vízmérték végig jóbarátunk volt

A tapéta sztori

Szóval úgy éreztem, hogy ez így még kevés, fel kell még dobni valami ütős tapétával a falakat. Hamarosan jött is a kövi isteni sugallat: dzsungel minta kell ide! A tapéta leendő helye pedig ugye már adta magát: a faburkolat melletti részen kétoldalt, és így legalább elég egy tekercs. Azért nem akartam máshova is tenni belőle, mert a nagyon mintás tapéták 1-1 falon is elég intenzívek tudnak lenni, nem hogy az egész szobában.

Bár már mindent meg lehet venni online és általában hagyatkozhatunk az ott látottakra, nem kell feltétlen a weboldal silánysága alapján megítélni. Ilyen esetben, ha tehetjük, érdemes megemelni a kis hátsónkat és élőben is megnézni a választékot. Főleg ha azok táborát gyarapítod (mint én is sok esetben), akik még mindig jobban szeretik élőben megnézni, megtapogatni a dolgokat.

A szerelem tapétám

Hosszasan keresgéltem, mert olyan dolgokat szeretek megvenni, amik tényleg igazán tetszenek, nem csak ez a “jó lesz ez is” kategória. Egy nagyon csinatos oldalon leltem rá, az egyetlen dolog, ami picit aggasztott, hogy nem volt mellette ár. És tapasztalatom szerint, ha valaminek nincs ott az ára, az azért van, mert nem merik odaírni. És tényleg így volt… Felújításkor, költözéskor sok tud lenni az ilyen-olyan költség és általában kompromisszumra kényszerül az ember, de addigra már akkora volt a szerelem, hogy a tapétából nem akartam engedni. Ha így jártok, ne essetek pánikba (ahogy én tettem először), hanem ássátok bele magatokat a keresésben még jobban! Ugyanis, végül külföldi oldalon, de megtaláltam a szerelem tapétámat, fele annyiért! Azért nem mindegy!

Lámpák, kiegészítők és egyéb egyedi megoldások

A különleges formájú lámpa felkapcsolva még különlegesebb

Ahogy egyre több minden összeállt a fejemben, jött a következő vízió a rose gold kiegészítőkről: az ikonikus articsóka lámpára hajazó csoda, ami növény formájával teljesen passzol a dzsungel hangulatba. Ebben a színben viszont az olvasó/éjjeli lámpa felhozatal nem volt annyira bő, mint reméltem. Legalábbis én nem találtam az igazit, így nagy duzzogva megint kreatívkodnunk “kellett”. Milyen jó, ha van a háznál egy barkács ember (a párom), akinek szuper ötletei, meglátásai vannak, így közös ötletelésből született meg a saját tervezésű, rose gold, mini állólámpánk.

Nem csak egyedi de nem utolsó sorban működik is

Mivel tényleg egy nagyon apró szobáról van szó, a tv-t az ággyal szemközti falra terveztem, hogy ne essünk át rajta. Bár a másik oldal elég intenzív lett a tapétának köszönhetően, azért nem akartam ezt a falat full üresen hagyni. Nagyon örülnék, ha lenne kézügyességem és időm festegetni, de mivel sajnos egyik sem játszik, így neten keresgéltem olyan képeket, amik belepasszolnak a tematikába.

Ezen a képen az articsóka lámpa pont kitakarja a tv-t (bár nem mintha az dekor elem lenne)
Az ágy egyik oldalán az egyik régi láda éjjeli szekrényként funkcionál…

Elárulok egy titkot: rá vagyok kattanva a régi utazóládákra (sok egyéb kattanás mellett), és volt is már két szépséges ládikám, amiket egyik barátnőm vadászott le nekem az évek során. Eleinte fogalmam se volt arról, hogy hova teszem majd őket az új lakásban, de amint összeállt ez a kis oázis, az jutott eszembe, hogy kipróbálom őket éjjeli szekrényként. Igen, annak ellenére, hogy nem egyformák! Ezzel most úgy tűnhet, hogy ellentmondok a saját elveimnek. Viszont úgy is lehet összhangot teremteni, ha nem minden egyforma, nem minden egy bútorcsaládból van. Így lesz játékosabb, egyedibb az enteriőr.

…a másik oldalt pedig egy másik kapott helyet, mint éjjeli szekrény

A szoba utolsó elemeiként pedig az egyszerűbb, világos, kicsit rongy szőnyegre hajazó szőnyegek kerültek az ágy mellé két oldalra, amik visszafogott mintájukkal és színükkel tompítanak a mozgalmas szobán.

A lakás bemutatásból már nincs sok hátra, legközelebb arról mesélek, hogyan lehet egyszerűen de látványosan feldobni a gardróbszobát.

Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, kövess Facebook-on és Instagram-on.

A lakás képeit itt találod.

Addig is, ha átrendeznél, felújítanál és segítségre lenne szükséged, tudod hol találsz!

Megosztás