Blog

Jóból még jobbat – 1. rész: A kezdet
2020.10.20.

Nem is tudom, hol kezdjem… Igyekszem az elején, de azért nem az ősrobbanástól. Szóval, nagyon régóta szerettem volna saját lakást, gondolom ezzel vagyunk így páran. Végre a csillagok is úgy álltak, hogy belevághassunk a projektbe, hát belevágtunk. Előzmények Hosszas, fárasztó, sokszor idegtépő, és még többször reménytelennek tűnő keresgélés után megtaláltuk

Megosztás

Nagypolgári lakás újjászületése art deco stílusban; 2. rész
2020.09.21.

Az előző bejegyzésben belekezdtem egy 140 nm-es, nagypolgári lakás teljes átalakulásának bemutatásába. kipipáltuk az előszobát és az amerikai konyhás nappalit. Röviden összefoglalva, a megbízói igények között szerepelt a két külön szoba a két egyetemista számára, tágas, sok férőhelyes közös tér, két fürdőszoba, és végül de nem utolsó sorban a zongora

Megosztás

Nagypolgári lakás újjászületése Art Deco stílusban; 1. rész
2020.09.13.

Az előző bejegyzésben azt taglaltam, hogy mi jellemzi azt Art Deco-t a lakberendezésben, most pedig egy ilyen stílusban megálmodott lakást szeretnék bemutatni nektek. A végeredmény magáért beszél, íme egy kis ízelítő: A feladatom az volt, hogy egy 140 nm-es, nagypolgári lakást forgassak fel, azaz tokától bokáig alakítsak át az igények

Megosztás

Stíluskalauz: mi fán terem az Art Deco
2020.09.06.

Ismét szeretnélek titeket egy picit elkalauzolni a különböző stílusok között, a mai szerencsés játékos az Art Deco. Az Art Deco az ipari forradalom „következményeként” a 1920–30-as években, a tömeggyártással indult útjára Franciaországból, és főként Amerikában hódított. A stílus nagy hatással volt az építészetre, a belsőépítészetre, valamint a lakberendezés, a divat,

Megosztás

Online lakberendezési tanácsadás keretében újult meg ez a balatoni nyaraló
2020.08.22.

Egy korábbi bejegyzésem kapcsán talált rám Barbi, ahol azt taglaltam, hogy pár kisebb újítással is mekkora változást, akár a ‘wáááóóó’ hatást is elérhetjük. Szálláskiadóként felismerte azt, hogy lakberendező segítségét kérni jó befektetés és hosszútávon megéri, mert ezáltal vonzóbbá, csalogatóbbá teheti szállását a leendő vendégek számára, és így a befektetés hamar

Megosztás